Nagyszerű-a harisnyám kiszakadt, az eső is esik és sehol egy nyavalyás autó,-leültem a járdaszegélyre,- vizesebb már akkor sem lehettem volna,ha bedobnak egy medencébe-magamban duzzogtam egy darabig, de ahogy a percek teltek, kezdtem kétségbeesni, Ehhez a két dologhoz értettem a világon a legjobban:-duzzogni, és folyton kétségbeesni.

Aznap kellett volna találkoznom a bácsikámmal, Pete-tel,hogy hazavigyen a családjához,akik egy London melletti kisvárosban laktak. Anyám ötlete volt ez az egész baromság. Nem igazán csábított a gondolata annak, hogy egy egész nyarat számomra vadidegen emberek között töltsek,de nem volt választási lehetőségem.Az anyám, Aileen sosem volt minta anya, nem igazán értettem, miért vállalt gyereket egyáltalán.Az apámat nem ismertem, és meg mertem volna rá esküdni, hogy Aileen sem nagyon. Most pedig azzal a hihetetlenül átlátszó szöveggel jött elő, hogy szeretné, ha megismerném a rokonaimat Londonban! Végül arra jutottam, hogy ha az ember magányos, akkor bárhol az lehet a világon. Rosszabb már nem lehet alapon összepakoltam minden holmim, és búcsút intettem Amerikának.

-A francba!-morogtam, mert észrevettem, hogy beleléptem egy óriási rózsaszín rágógumiba.-Hogy rohadnál meg!-mérgelődtem tovább, de ekkor valaki megszólított:-te lennél Allie Jules?-a hang irányába fordultam: -Igen, maga meg minden bizonnyal Pete.-Ejnye, hogy ki vagy csípve Al!-méregetett Pete.-Ugyan, csak felkaptam valamit...-motyogtam, hiszen ez volt az igazság, fekete körömcipőt, egy hozzá színben passzoló neccharisnyát viseltem, egy gombos ceruza szoknyával, amibe kedvenc elnyűtt fehér ingemet tűrtem. A hajam hajpánttal fogtam össze, és még csak nem is sminkeltem...nálam ez volt a hétköznapi viselet, de ahogy elnéztem Petet, nem kellett sok idő,ahhoz, hogy rájöjjek, miért érzi,úgy, hogy túlöltöztem. Rajta egy keki színű kopott vászon nadrág és egy sötétbarna ősrégi bőrdzseki feszült,meg egy fekete wesko csizma, amit nem igazán tudtam hova tenni, ahogy azt az óriási őszes barna szakállat sem az arcán.-Ez aztán a sok holmi egy nyárra, eh?-intett a mindösszesen két bőröndből álló poggyászom felé. Nem válaszoltam-ugyan erre most mit mondhattam volna?!...Sőt egyáltalán nem is beszéltünk a továbbiakban. Pete egy számomra ismeretlen dalt dúdolt,miközben bepakolta  csomagjaimat egy régebbi típusú piros Fordba. Úgy egy fél órás autóút következett ezután, majd megálltunk egy gondosan ápolt kert előtt, amihez takaros kis ház tartozott. Furcsa, de első pillantásra megtetszett-talán mégsem lesz olyan rossz itt-futott át az agyamon.-Annyira más, mint otthon-törtem meg végül a csendet. Tényleg az volt, barátságosabb.-Szeretni fogod, hidd el-mosolygott Pete biztatóan.-A te szobád pont az lesz ott.-mutatott az egyetlen erkélyes ablak irányába. -Gyere Al, menjünk be.-indítványozta, én pedig félszegen elindultam a nyomában.

-Sajnos nincs itthon most senki,mert a gyerekek a nagyinál vannak, Mira pedig dolgozik.-magyarázta Pete. Kicsit megkönnyebbültem, bár tudtam, hogy nem buj-

-kálhatok örökké Pete családja elől.-Ugyan, nem gond.-bólintottam, Pete pedig most már kezdett belelendülni a beszédbe:-Egyébként Mira nem dolgozik messze, van egy kis kávézója, úgy három saroknyira.Tudtad, hogy ő főzi a legjobb kávét a környéken?-csak megráztam a fejem, mert közben teljesen másra figyeltem. Még mindig a házat tanulmányoztam, minden szögletét megnéztem magamnak, és nagyon

2 em hangulatosnak találtam. A falakat lambéria fedte, melyeket teljesen beborítottak Pete és Mira gyerekeinek képei. A nappaliban egy csinos kis kandalló állt melyen szintén ott sorakoztak a családi fotók. A levegőben édes illat keringett, talán alma és fahéj elegye, nem voltam benne biztos.-Gyere, megmutatom a szobádat.-intett a lépcső irányába Pete. Segített nekem felvinni bőröndjeimet a nyikorgó tölgyfa lépcsőn, aztán egy folyosó következett, melynek padlója szintén fa burkolatú volt. -Hát ez lenne az!-tárta szélesre előttem a szoba ajtaját.Bevitte a csomagokat, és letette őket az ágy mellé.-Én most magadra is hagylak,te meg vegyél fel valami szárazat! Jó ég, ha Mira meglátna ilyen vizesen, azt nem tenném zsebre.-nevetett Pete, majd becsukta maga mögött az ajtót.-Ha szükséged lenne valamire, a garázsban leszek-hallottam távolodó hangját. Gyorsan kicipzároztam az egyik táskám, és felkaptam magamra egy farmert, meg egy piros pólót, remélve, hogy ez már senki számára nem lesz túl sok. A hajamat megszárítottam,majd lehuppantam az ágyra, és hosszasan elnéztem új szobámat. Tágas volt, és nagyon világos-Ezen mindenképpen változtatnom kellesz -gondoltam, mert már megszoktam, hogy az amerikai szobám egy kis sötét lyuk volt. Itt A fal menta zöldre volt festve,melynek mentén egy tükrös ajtójú ruhásszekrény állt,mellette a sarokban pedig egy íróasztal, egy régebbi fajta számítógéppel. Az ágy mellett volt még egy kis éjjeli szekrény,meg egy állólámpa.Rettentően furcsa volt ez a nagy kontraszt az itteni és az otthoni szobám között, ahol állandó volt a sötétség, és a zsúfoltság a  kis hely miatt. Ráadásul akárhányszor benn cigiztem, utána hosszú ideig szinte vágni lehetett a füstöt a kis ablak miatt.

Úgy döntöttem végül, hogy kicsomagolok. Nem volt kedvem lemenni Petehez, úgyhogy nem siettem el a dolgot.Egyébként is szerettem egyedül lenni, sosem zavart, hogy nincsenek barátaim,nem foglalkoztam másokkal, ahogy ők sem velem. Egy valaki azért mégis volt, akihez kötődtem egy ideig, Liam. Akkor jöttünk össze, amikor tizenhét lettem, másfél évig tartott a kapcsolatunk, de végül elhagytam. Tudtam, ha vele maradok, engem is beleránt a világába, a drogok közé. Agresszív lett, és kiszámíthatatlan,ezek után tényleg nem volt már több okom Amerikában maradni. Igaz, fél év telt el azóta, hogy hírét sem hallottam, sokszor gondoltam rá, mint az egyetlen emberre, akinek valaha megnyíltam.

Időközben teljesen besötétedett, nem is vettem észre, annyira belemerültem a gondolataimba.Pete kopogtatása zökkentett ki a mélázásból. -Allie! Lejönnél? Megjött a csipet csapat.-Persze, máris.-ugrottam fel, és már az ajtóban is álltam. -Gyere csak,már mindenki itthon van.-mondta újra, minden bizonnyal azért, hogy megint mondhasson valamit. Egyébként egész szimpatikus fickónak könyveltem el Pete-et, és biztos voltam benne, hogy a gyerekei, és Mira is felnéznek rá. A lépcsőn leérve egy szőke hajú ötven körüli nő várt minket arcán sugárzó mosollyal.-Amikor legutoljára láttalak, még pici baba voltál.-mondta a nő, aki minden bizonnyal Mira lehetett, majd mire egyet pisloghattam volna, már át is ölelt. Mira anyám nővére volt, bár most,hogy megnéztem, nem véltem felfedezni bennük hasonlóságot. Talán csak, hogy mind kettőjüknek kis pisze orruk volt. Mirának nagy meleg barna szemei voltak, melyek sarkában nevetőránc húzódott.Anyámnak ezzel szemben pici zöldes barna szeme volt, és sosem nevetett. -Gyere Allie, már készül a vacsi!-invitált a konyhába Mira.-Pete,szólj a gyerekeknek, hogy jöjjenek le-utasította férjét Mira. Pete aki közben letelepedett a tévé elé felkiabált az emeletre:-Vacsoraa!!-Mira a fejét rázta:-Így én is fel tudtam volna szólni nekik-mondta, majd hozzá tette:-Mindig a focit bámulja...-én csak mosolyogtam a megjegyzésen, igazán nem tudtam, miről is beszélhetnék vele, de nem kellett ezen törnöm a fejem, mert anyámról kezdett érdeklődni. Elmeséltem neki, hogy most nem dolgozik, hanem az új barátjával utazgat, aki egyébként egy autó kereskedésben dolgozik, aztán a suliról kezdett kérdezgetni, de ekkor kicsapódott a konyha ajtó, és egy tíz év körüli kis srác rontott be a konyhába. -Mit eszünk?-kíváncsiskodott, de Mira csúnyán nézett rá:.Mikey, előbb illene, köszönni az unokatestvérednek!-korholta le kisfiát.-Szia-fordult felém Mikey,majd még mielőtt viszonozhattam volna a köszönést, újra anyja felé fordult:-na mit eszünk?-Mira bocsánat kérően nézett rám. -Hagyma leves lesz,és most kivételesen készítettem egy kis almás sütit is. -Remélem szereted.-ez utóbbi mondatát hozzám intézte-Persze, az szuper lesz.-mondtam, bár fogalmam sem volt róla, hogy szeretem-e. Anyám mellett rákényszerültem a gyors kajára, életében nem főzött még semmit. Az ajtó újra nyílt, és két velem egykorú lány jelent meg a konyhában. Úgy néztek ki, mint két tojás. Mindkettőjüknek arany szőke haja volt, ami egészen a hátuk közepéig leért.Soványak voltak, és magasak, nálam körülbelül úgy egy fejjel magasabbak.Mind a két lánynak kék szeme, és pisze szeplős orra volt, és mindkettejük kíváncsi arckifejezéssel méregetett. -Helló, Kira vagyok, nyújtott kezet a hozzám közelebb álló, ő pedig az ikertestvérem, Lanie.-Helló-Köszönt a Lanie nevű lány is.-Sziasztok! Allie vagyok.-mutatkoztam be. Fogalmam sem volt arról, hogy hány gyereke van Petenek, és Mirának, nem nagyon vettem szemügyre azokat a fotókat kinn a nappaliban. Lanie, szólj apunak, hogy kész a leves.-Apaaaa!-kiabálta az egyik iker-Gyere enni!-Mira megint a szemét forgatta:- kislányom, így én is kitudtam volna kiabálni.-Bocsi anyu-mosolygott Lanie, és arcon csókolta Mirát.

A vacsora nagyon finom volt, és

érdekes is. Mikey akiről kiderült, hogy nálam is jobban ért a duzzogáshoz, kijelentette, hogy márpedig ő nem eszi meg a levest, és csak a süteményből kér. Mira azonban nem engedett neki. Azt mondta, addig nincs sütizés, amíg meg nem kóstolta a levest. Az ikrek veszekedtek egy sort azon, hogy hogy hívják az új srácot a szomszédban, mert Kira meg mert volna esküdni rá, hogy Charlie a neve, Lanie pedig váltig állította, hogy Bernardnak hívják.-Lányok, elég legyen-csitította Pete a lányait. Még a végén rossz benyomást keltetek Alliere.-Ugyan, dehogy-tiltakoztam, mert egyáltalán nem érdekelt a lányok veszekedése.-Na és, milyen suliban szeretnél tovább tanulni?-váltott témát gyorsan Mira. -Nem is tudom, igazából nem tervezem a tovább tanulást.-mondtam, és erre még a lányok is elcsendesedtek.-Nahát, hogy hogy?-kíváncsiskodott Pete is. -Még nincsenek igazán terveim, úgy gondoltam, majd lesz valahogy úgyis.-vontam vállat.-És Aileen mit szól ehhez?-csodálkozott Mira, amit én nem igazán tudtam mire vélni.Mit szólna, semmit...-gondoltam, de csak ennyit válaszoltam:-Ő teljesen rám bízza a döntést... mindenben. Ezek után nem nagyon firtatták az iskolával kapcsolatos nem létező terveim boncolgatását.-Na és, milyen volt a nagyinál, gyerekek?-hozakodott elő újabb témával Pete, mintha kínosnak találta volna a beálló csöndet.-A nagyi mindenkit üdvözöl.-kezdte az egyik iker-fogalmam sem volt arról, hogy Kira, vagy Lanie az. Ez után még esett pár szó a nagyanyjuknál töltött időről, és arról, hogy Mikey egyre szófogadatlanabb, ezzel végleg ki is merült a beszélgetés. Vacsora után az ikrek elmosogattak, Mira nagy nehezen rávette Mikeyt, hogy menyjen el fürdeni, Pete pedig újfent leült tv-t nézni. Én megköszöntem a vacsorát, és jó éjszakát kívántam mindenkinek. Örültem, amikor becsukódott mögöttem a szobám ajtaja. Mivel korán volt még az alváshoz, és még fürdeni sem tudtam elmenni, mert Mikey volt benn a fürdőben, kiültem az erkélyre, és rágyújtottam. Elszívtam vagy három szálat, és a környéket bámultam. Jól esett a hűvös levegő, és a sötétség. Az utca teljesen kihalt volt, csak az egyik szomszédban égett még a kinti lámpa fénye. Valaki az autóját bütykölhette, mert a következő pillanatban kikiáltott alóla:-Aaron, hozd már ide a fogót.  Csak most vettem észre, hogy valaki más is van odakinn, aki minden bizonnyal Aaron volt, és aki ezidáig engem bámult!! Amikor észrevette, hogy őt figyelem, elfordította a tekintetét, és egy szerszámos ládával a kezében odament az autóhoz. Miután odaadta a kért fogót az autót szerelő férfinek, újra felém pillantott. Én persze még mindig őket figyeltem. Ekkor meghallottam, hogy kopogtatnak az ajtómon, egy utolsó pillantást vetettem a lentiekre, elnyomtam a cigimet, és besiettem. Hallottam, hogy valaki az ajtó másik oldalán halkan suttog:-És ha már alszik?-kinyitottam az ajtót. Az ikrek álltak előttem, egyforma világoskék pizsamában. -Ne haragudj Allie, én mondtam Kirának, hogy ne zavarjunk,de, hát...-Lanie vállat vont, mert nem tudta befejezni a mondatot.-Bejöhetünk?-kérdezte mosolyogva Kira.-Őőőő, persze, gyertek csak!- mondtam, azzal szélesre tártam előttük az ajtót. A lányok letelepedtek az ágy mellé, a földre, egyikük törökülésben, a másik pedig térdeit átkarolva, és minden bizonnyal azt várták, hogy csatlakozzak hozzájuk. Bezártam magam mögött az ajtót, és leültem közéjük.-Hogy tetszik a szoba?-kérdezte a törökülésben ülő lány(tényleg nem lehetett megkülönböztetni őket).-Igazán nagyon szép.-mondtam,és körbefutottam a szememmel a szobát.-Na és te mindig ilyen csendes vagy?-kérdezte.-Kira!-torkolta le testvérét Lanie.-Azt hiszem, kell egy kis idő, amíg megszokom az itt létet.- válaszoltam, és kezdtem rájönni, hogy a cserfesebb lányt hívják Kirának, aki pedig mindenért rászól, Lanie.-És van barátod?-Folytatta a kérdezősködést Kira.-Nincsen, és nektek?-kérdeztem vissza. Nem értettem a beszélgetés lényegét, de gondoltam nem lenne valami kedves elutasítani a lányok barátságos közeledését.-Hát igazából van egy srác, aki...-Ugyan már Kira, ő nem a pasid!-vágott a szavába Lanie.-Megengednéd, hogy végig mondjam?-csattant fel Kira. -Csak azt akartam mondani, hogy nagyon tetszik nekem, nem azt, hogy a pasim,de te már egyből okoskodsz!-folytatta felpaprikázottan.-Mi az, hogy okoskodok?-emelte fel a hangját most már Lanie is.-Kira szerintem ne menjünk bele abba, hogy ki mennyit okoskodik, mert tutira te lennél az,aki a legtöbbet!-Húú, ezt most nagyon megmondtad!-gúnyolódott Kira.-Lányok mi ez itt?-lépett be a szobába Mira-bizonyára eléggé kihallatszott az ikrek veszekedése.-Nem én kezdtem.-duzzogott Kira.-Nem érdekel, hogy ki kezdte, gyertek, hagyjátok most pihenni Alliet, biztos nagyon fáradt.-utasította lányait Mira, a két lány pedig engedelmesen követte, bár volt egy olyan érzésem, hogy azonnal tovább folytatják a vitatkozást, amint magukra maradnak.

Mirának igaza volt, eléggé elfáradtam, úgy döntöttem, majd reggel letusolok. Átöltöztem,és azzal a tudattal hajtottam álomra a fejem, hogy egy napot már túléltem itt, és nem kellett többé tartanom tőle, hogy a többit hogyan fogom. Úgy éreztem, egy merőben más, de talán jó időszaka lesz ez a nyár az életemnek.